"....jónak lenni jó!"

Persze ez csak bizonyos esetekben igaz.Mivel tegnap nem voltam jó:S Csak boldog,de az legalább az óriás letargia után nagyon jól jött.Talán volt benne 1 kis "kimondtam az igazságot "érzés is.Tegnap a felhőtlenség napja volt.A ma nem tudom milyen lesz,de egy biztos izomlázam az van (1 kicsi).Meg kimegyünk a temetőbe.Remélem ezt csak a jó értelmében lehet érteni.Keresek 1 jó kis idézetet,nem is remélem a Skuli megkapta tegnap az e-mailt.Most azt osztom meg ami az e-mailbe volt.(egyébként NAGYON-NAGYON JÓ A REGÉNY!már elolvastam.8 előtt)

Történet, amit érdemes elolvasni!

Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a
maradék
ajándékokat, amiket korábban nem tudtam.
Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak: "
Egy
örökkévalóságig fogok itt rostokolni és még annyi más helyre kellene
mennem"
A Karácsony kezd egyre idegesitőbbé válni minden egyes évvel.
Mennyire szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet!
Végül át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem
átkozni az árakat, azon tűnődve hogy a gyerekek tényleg játszani is
fognak
ezekkel a drága játékokkal? Amíg nézelődtem a játékosztályon,
észrevettem
egy
kisfiút aki olyan öt éves forma lehetett, egy babát szorítva a
mellkasához.

Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett. Aztán a
kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz:
"Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem hogy megvegyem
ezt a babát?" Az idős hölgy ezt felelte: " Tudod te is: nincs elég
pénzed
hogy
megvedd ezt a babát, kedveském"
Aztán megkérte a fiút, hogy várjon itt pár percet, amíg elmegy
szétnézni.
Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a baba.
Végül, elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek szeretné adni ezt
a
babát?
"Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a legjobban
most Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne hogy a Télapó elhozza
neki."
Azt válaszoltam hogy talán a Télapó tényleg el is viszi neki, de a
kisfiú
sajnálkozva válaszolt.
"Nem, Télapó nem viheti oda neki ahol most ő van. Oda kell ahhoz
adnom
anyukámnak, és így ő odaadhatja a húgocskámnak amikor odamegy. "
A szemei olyan szomorúak voltak amíg ezt mondta.
"A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen.
Apa az mondja hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan,
úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz."
Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen
nevetett. Aztán azt mondta nekem: "És meg azt is akarom, hogy Anya
elvigye
neki ezt
a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni. Szeretem anyukámat
és
azt
kívánom
bárcsak ne kellene elhagynia engem, de apa azt mondja hogy el kell
mennie, hogy a húgommal legyen." Aztán ismét a babára nézett a
szomorú
szemeivel, nagyon csendesen. Gyorsan a
pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt és
megkérdeztem a
fiút:
"Mi lenne ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis lenne elég?"
Oké - mondta. "Remélem van elég." Én hozzáadtam némi pénzt a
fiúéhoz,
anélkül hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást.
Elég pénz volt a babára, még egy kicsivel több is.
A fiú ezt mondta: "Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt." Aztán
rám nézett és hozzátette: "Megkértem tegnap Istent mielőtt
lefeküdtem
aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a
babát,
így anyukám neki tudná adni a húgomnak. Meghallgatott! Még
szerettem
volna
annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát anyukámnak, de
azért
azt már nem mertem kérni Istentől. De ő mégis adott nekem eleget,
hogy
megvehessem a babát és a fehér rózsát. Tudod, anyukám szereti a
fehér
rózsát."
Pár perc múlva az idős hölgy visszajött, majd távoztak.
Teljesen más hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy
elkezdtem.
Sehogysem tudtam kiverni a kisfiút a fejemből.
Aztán eszembe jutott egy helyi újságcikk két nappal ezelőttről,
amelyik
említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben
egy
fiatal nő és egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az anya
kritikus
állapotban van.
A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók
fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna
felkelni a

kómából, amibe esett.

Ez a család lenne a kisfiú családja?

Két nap múlva hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy
újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatal asszony elhunyt.

Nem tudtam megállni, hogy ne vegyek egy csokor fehér rózsát, majd
a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony volt, hogy búcsút
vehessenek
tőle barátok, ismerősök.
Ott feküdt, a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a
fotóval,
a baba a mellkasára volt helyezve.

Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve hogy az életem örökre
megváltozott.
Azt a szeretetet amit ez a kisfiú érzett az anyukája és a húga iránt -
a
mai napig nehéz elképzelnem.

Viszont a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette
tőle.
forrás:network